A zenekarról

A RitMusa zenekar zenéje magával ragadó magyar és cigány népzenei fúzió. Vérpezsdítő ritmusokkal feledhetetlen élményt nyújt a közönségének! A zenekar energiájával és szenvedélyével olyan emlékezetes pillanatokat szeretne teremteni, amivel a közönség szívébe lophatja magát. A tagokat családi és baráti szálak, illetve a zene iránti szeretet köti össze. A zenekar tagjai egy része Pest megyei, másik fele pedig Borsod megyei kötődésű.

Az elmúlt 3 évben közel 100 élő koncertet adott a zenekar az ország különböző pontján. Rengeteg média megjelenésnek tett eleget, többek között: M1, M2 Petőfi TV, Duna TV, Duna World, Kossuth Rádió, Karc FM, Halom TV, Érd FM, Dikh Rádió.

Online platformokon összesen több mint 35.000-en követik a zenekar életét, ahol rendszeresen osztanak meg koncertvlogokat, fényképeket és a jövőbeli fellépésekről információkat.

Olyan rendhagyó helyszíneken léphettek már fel (akár több alkalommal is), mint a Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál, A38 koncerthajó, MCC Fesztivál, Csángó Fesztivál, Esztári Lecsófesztivál, Balatonlellei Borhét, Kapuvári Szent Anna napok, Veszprémi Advent, CIOFF Folklórfesztiválok Világszövetségének 50. világtalálkozója, Gútai Búcsú és Vásár.

A Hajdú Hagyományok Nyomában programsorozat keretein belül Hajdú-Bihar Vármegyében három helyszínen koncertezhetett a zenekar.

2021-ben elnyerte a Hagyományok Háza Népzenészek támogatása című pályázatát.

  1. január 1-jén jelent meg a Lennék én folyóvíz c. dal, amely az MKA Petőfi Felhő Projekt pályázat nyertese lett.

2021 márciusában jelent meg a zenekar első albuma Szívünk Ritmusa. Ezt követte alig egy éven belül a második album, ami Katarzis címmel jelent meg 2021 novemberében a Gryllus kiadó által. Az album címét az örömteli érzés ihlette, melyet a közös muzsikálás, az együtt töltött pillanatok adnak a zenekarnak. A dalok témája a népdalokból adódóan az emberi érzelmekre alapul: a szerelemre, párválasztásra, örömre és bánatra. Az autentikus cigányzene mellett az albumba helyet kapnak oláhos, verbunk és csárdás dallamok is. A zenekar stílusához híven fiatalos lendülettel és pörgős ritmusokkal dúsítva.

Programnaptár

2024. május 18. • esküvő

Zártkörű rendezvény

2024. május 19. • Gencsapáti

Gencsi Söprű Néptáncfesztivál

2024. május 25. • Fülek

Pajtás Napok

2024. július 14. • Mélykút

Csorba-házi Esték

2024. július 20. • esküvő

Zártkörű rendezvény

2024. július 27. • Hajdúszoboszló

Folk Feszt

2024. augusztus 4. • Sárkeresztúr

2024. augusztus 5. • Ráckeve

Zártkörű rendezvény

2024. augusztus 15. • Szamoskér

2024. augusztus 19. • Budapest

Csárda Fesztivál

2024. augusztus 24. • Szombathely

Savaria Karnevál – Folkudvar

A koncert kezdete: 21:00

Zenekarunk tagjai

Musa József "Josy"

Musa József "Josy"

tambura, ének

Kazsoki-Mészöly János

Kazsoki-Mészöly János

kanna, szájbőgő

Musa Szandra

Musa Szandra

ének

Vajda Gergely

Vajda Gergely

gitár, ének, kanál

Musa Krisztián

Musa Krisztián

cajon, ének, gitár

Homoki Dénes

Homoki Dénes

harmónika

Zenék

Koncertfelvételek

Kapcsolat

A zenekar vezetője:

Musa József

+36 70 416 2231

ritmusazenekar@gmail.com

Letölthető anyagok

Támogatóink